Dr. Péter Csilla ügyvéd

 

Köszöntő Szolgáltatások Információk Díjszabás Elérhetőség Linkek

 

 

Tisztelt Látogató, Kedves Leendő Ügyfelem!

Szeretettel köszöntöm honlapomon. Engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam.

Dr. Péter Csilla ügyvéd vagyok. Egyetemi tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Állam,- és Jogtudományi Karán végeztem, itt szereztem meg jogász diplomámat, cum laude minősítéssel. Ezt követően a Dr. Horváth Ügyvédi Iroda alkalmazásában dolgoztam ügyvédjelöltként, Pécsett. Jogi szakvizsgámat cum laude minősítéssel tettem le.

Zalaegerszegen folytatok ügyvédi tevékenységet, jelenleg egyéni ügyvédként.

Az ügyvédi szakmát hivatásomnak tekintem. Munkám során elsődleges célom, hogy az Ügyfeleimet érintő kérdésekben magas szakmai színvonalon, naprakészen, gyakorlatias, ügyfélcentrikus megközelítéssel, az Ügyfeleim érdekeit a lehető legteljesebb mértékig szem előtt tartva járjak el. Tevékenységem során mindenekelőtt a Felek érdekeinek megfelelő, peren kívüli egyezség létrehozására törekszem. Az igazi szakmai sikert számomra az Ügyfeleimtől érkező pozitív visszajelzések, és Ügyfeleim elégedettsége jelenti. Őszintén remélem, hogy a közeljövőben, megtisztelő bizalma alapján, munkám minőségével, az Ön elégedettségét is kiérdemelhetem.

A Zala Megyei Területi Ügyvédi Kamara, és a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének tagja vagyok, felelősségbiztosítással a Magyar Ügyvédek Biztosító Egyesületénél rendelkezem.

Amennyiben a fenti pár sor felkeltette érdeklődését, szíveskedjék választani a fenti menüpontok közül. Abban a reményben kívánok weboldalamon kellemes böngészést, hasznos időtöltést, hogy hamarosan Önt is Ügyfeleim között köszönthetem.

Ezúton köszönöm hogy megtisztelt érdeklődésével, forduljon hozzám bizalommal bármikor,

 

Szeretettel várom irodámban:

Dr. Péter Csilla
ügyvéd

 

Dr. Péter Csilla ügyvéd Zalaegerszeg, Társasági jog, adásvételi szerzõdés és egyéb okiratok szerkesztése, házassági bontó,-gyermekelhelyezési és egyéb családjogi, munkajogi perek, egyéb peres és nemperes (fizetési meghagyásos, végrehajtási stb.) eljárások.

 

„Ius est ars boni et aequi.”
A jog művelése a jó, és a méltányos művészete.
(Iuventius Celsus)

 

 

 

Jelen weboldal a Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége által közzétett, az ügyvédi honlap tartalmáról szóló 2/2001. (IX. 3.) számú állásfoglalás figyelembevételével készült.

Az oldalt készítette : paljoci®
Köszöntő Szolgáltatások Információk Díjszabás Elérhetőség Linkek Warning: require(stats/stats.php): failed to open stream: No such file or directory in /USER/paljoci/_a_csilla/index.php on line 86 Warning: require(stats/stats.php): failed to open stream: No such file or directory in /USER/paljoci/_a_csilla/index.php on line 86 Fatal error: require(): Failed opening required 'stats/stats.php' (include_path='.:/servers/php/lib/php') in /USER/paljoci/_a_csilla/index.php on line 86